A szakszervezetek kifogásolják az adóterveket

Vágólapra másolva!
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elfogadhatatlannak tartja az olyan adó- és bérpolitikai elképzeléseket, amelyek a terheket elsősorban a munkavállalókra hárítják, így egyebek mellett elutasítja az ápolási járulék bevezetését és tiltakozik az ellen, hogy eltöröljék a nyugdíjjárulék adókedvezményét, közölte a szövetség.
Vágólapra másolva!

Az MSZOSZ az adómentes étkezési hozzájárulás összegét 4, illetve 6 ezer forintra emelné, és a minimálbér összegét 55 ezer forintban határozná meg. A szövetség véleménye szerint csak így lehetséges, hogy az e körbe tartozó munkavállalók keresete gyermekvállalás esetén is elérje a létminimumot.

A szakszervezet szükségesnek tartja, hogy csökkenjen a munkaidő, és növekedjen a fizetett ünnepnapok száma. Javaslatuk szerint ennek első lépcsőfoka lehet december 24-e. Az MSZOSZ a munkaidő részévé tenné a munkaközi szünet, ezzel is közelítve a 38 órás munkahét bevezetéséhez.

Megszületett a megállapodás adóügyben/uzletinegyed/ado/20030905megszuletett.htmlCsökkenő adókulcsok, növekvő adóterhek/uzletinegyed/ado/20030828csokkeno.html