Tíz százalékos leépítésről döntött a kormány

Vágólapra másolva!
Döntött a kormány: jövőre csökkennek az szja-kulcsok, nőnek az áfakulcsok, emelkedik az eva árbevételi határa, csökken a társasági adó és szigorodik az államilag támogatott lakáshitelezés. A minisztériumok és egyéb költségvetéshez tartozó intézmények működtetésén 300 milliárd forintot spórol a jövő évi költségvetés.
Vágólapra másolva!

Fidesz: összességében nőnek a terhek

A kormány a jövő évi adókról vonatkozó döntésével padlóra küldte a családokat, a nyugdíjasokat, a kis- és középvállalkozásokat, illetve az önkormányzatokat - mondta a távirati irodának a fideszes Tállai András a kormány szerdai döntésére reagálva. A családoknak jövőre nem nő a reáljövedelmük, ugyanakkor adóterhelésük növekszik, ugyanis amíg csökkenek az szja-kulcsok, addig számos adókedvezmény megszűnik - tette hozzá az ellenzéki képviselő.

A kormány szerdai döntése értelmében a költségvetési intézmények összességében mintegy 300 milliárd forinttal kevesebb pénzt költenek el jövőre, mint idén; a megtakarítás a GDP 1,5 százaléka. A miniszterelnök 10 százalékos létszámleépítést rendelt el a minisztériumokban és a hozzájuk kapcsolódó intézményekben, ami mintegy 8000 fő elbocsátását jelenti*.

Ugyancsak 6 százalékos elbocsátásra lehet számítani a közszféra egyéb intézményeiben. A létszámleépítéssel az állam mintegy 20 milliárd forinttal kevesebb bért fizet ki jövőre az ideinél. A változások nem érintik a költségvetési szektor béreit, különösen nem az oktatás és az egészségügy területét.

Szigorodó lakáshitelezés

Átalakul a lakáshitel adókedvezménye: új lakásnál a törlesztőrészlet 40 százaléka, de a jelenlegi 240 ezer forint helyett maximum évi 120 ezer forint lesz, és jövőre nem vehető igénybe a 15 millió forintot meghaladó hitelek után. Használt lakásoknál a törlesztőrészlet 30 százalékáig jár majd adókedvezmény, ami szintén maximum 120 ezer forint lesz, és a 8 miilió forint feletti hitelekre már nem vehető igénybe. Szintén változás, hogy az adókedvezményt csak évi 3,4 milliós bruttó jövedelemig lehet korlátlanul igénybe venni - maximum 5 évig -, 4 milliós éves jövedelem alatt a kedvezmény arányosan csökken, míg e fölött nem jár. A családi pótlék havi összege egy gyermekes családoknál 300 forinttal, kétgyermekes család esetében 600 forinttal, három gyermekes családnál pedig 1200 forinttal nő jövőre.

Változó szja-tábla és eva-kör

Adó/uzletinegyed/ado/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

2004-től a társasági adó 2 százalékponttal 16 százalékra csökken, az eva árbevételi határa az eddigi 15 millió forintról 25 millió forintra emelkedik, a személyijövedelemadó-kulcsok 18, 26, és 38 százalékosra csökkennek, és 1 százalékponttal, 4 százalékosra emelkedik az egészségügyi járulék mértéke. Jövőre megszűnik a nyugdíjjárulék és a magán-nyugdíjpénztári tagdíj utáni adókedvezmény.

Növekvő áfakulcsok és jövedéki adóterhek

Ökoadó a környezetvédelemért/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030627okoado.htmlMi fizetjük Európa legmagasabb áfáját/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030904tovabbra.html

Megszűnik a 0 százalékos áfakulcs, helyébe az 5 százalékos kulcs lép, a korábbi 12 százalékos kedvezményes kulcs 15 százalékra emelkedik, a normál 25 százalékos kulcs nem változik. A gáz és távhő jövőre nem kerül a 25 százalékos adósávba, ezen energiahordozók áfája 15 százalék lesz. A szeszes italok jövedéki adója 15 százalékkal, a cigarettáé 35-tel, míg a vágott dohányt jövedékterhe 125 százalékkal emelkedik.

László Csaba pénzügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta: javasolják a minimálbér emelését, amely a jelenlegi tervek szerint jövőre 53 ezer forint lesz az idei 50 ezer után.

Kérdésre válaszolva a pénzügyminiszter közölte: jövőre 6 százalékos inflációval, 6 százalékos nettó keresetnövekedéssel és a bruttó átlagkeresetek 8 százalékos bővülésével számol. László Csaba megerősítette, hogy a forrásadó 20-ról 25 százalékra nő, és jövőre 150 milliárd forinttal több forrás jut út- és autópálya-építésekre, mint az idén.

*Korábban azt írtuk, hogy a minisztériumokból és az azokhoz kapcsolódó intézményekből mintegy 80 ezer embert bocsátanak el. Ennek oka egy félreérthető válaszból adódott a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A 10 százalékos leépítés - a tájékoztatón elhangzott - 80 ezer állásra vonatkozik, így várhatóan mintegy 8 ezer állást szüntetnek meg.

Csökkenő adókulcsok, növekvő adóterhek/uzletinegyed/ado/20030828csokkeno.htmlKevesebb társasági adó, több evázó/uzletinegyed/ado/20030915kevesebb.htmlDrágulhat a cégalapítás és az ajándékozás/uzletinegyed/ado/20030828tobb.htmlÁprilisra tolódhat az szja-bevallási határidő/uzletinegyed/ado/20030902aprilisra.htmlAdókban elsők vagyunk/uzletinegyed/ado/20030415adoban.html