Folytatódó csődhullám Németországban

Vágólapra másolva!
A gazdasági fellendülés első jelei ellenére is folytatódik a németországi csődhullám töretlen. Az idei első hat hónap folyamán 19 953 csődeljárási kérelmet nyújtottak be, 9,1 százalékkal többet mint az elmúlt év azonos időszakában. A statisztikák szerint túlnyomó többségben kis- és középvállalatok szűntetik be tevékenységüket.
Vágólapra másolva!

Az első félévi csődök 110 ezer munkahelyet érintettek, 23 ezerrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csődvédelem alatt álló cégekkel szemben fennálló követelések összege 16,3 milliárd euró, szemben a tavalyi 19,5 milliárddal, ami azt jelenti, hogy lényegesen kisebb és kevésbé jelentős vállalkozásokról van szó, mint 2002 első félévében. Ennek ellenére is található közöttük néhány közismert név, mint például a Grundig, az Urban, a Mauser és Wienerwald, valamint a Gold-Zack.

A fogyasztói csődök száma 70,4 százalékkal szökött fel az első félévben és számuk elérte a 15 667 esetet. Összességében 49 515 csődeljárást jegyeztek az első félévben Németországban, 24,8 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az év végére rekordot döntő 40-45 ezer csődeljárásra számítanak