Közel 40 milliárdba kerül a nyugdíjemelés

Vágólapra másolva!
A mintegy 3 millió magyar nyugdíjas havi illetménye 2,2 százalékkal emelkedik novemberben. A megemelt nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások - a nyugdíjtörvény alapján - januárig visszamenőlegesen járnak - jelentette be Kökény Mihály szerdán, a kormányülést követően.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter bejelentése szerint a nyugdíjasok már az emelt nyugdíjuk alapján kapják meg az 53. heti ellátásukat, amely a nyugdíjuk egynegyed részét jelenti. Ugyancsak novembertől 20-ról 25 százalékra nő a saját járadék mellett járó özvegyi nyugdíj összege is.

Nyugdíj/uzletinegyed/ado/nyugdij/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A novemberi emelésnek köszönhetően átlagosan 1100 forinttal nő a nyugdíjasok havi illetménye, ami mintegy 38,8 milliárdos kiadást jelent a költségvetésnek. A fogyasztói árak várható 4,8 százalékos növekedését tekintve, a nyugdíjak reálértéke 2003-ban 7,7 százalékkal emelkedik - tette hozzá Kökény Mihály.