Tovább javult a német üzleti bizalom

Vágólapra másolva!
A müncheni IFO gazdaságkutató intézet szeptemberi üzleti bizalmi mutatója 91,9 pont - közölte az intézet csütörtökön; elemzők 91,8 pontra számítottak. A mutató már ötödik hónapja javult szeptemberben, bár a 100 pont alatti eredmény jelzi, hogy a többség még nem bizakodó.
Vágólapra másolva!

Az IFO-mutató szépséghibája ugyanakkor, hogy csupán a következő hat hónapra szóló várakozások almutatója javult igazán, a jelenlegi körülmények megítélése azonban tovább romlott a felmérésben részt vevő hétezer német vállalat átlagában. Romlott a hangulatmutató Kelet-Németországra vonatkozó része is. Augusztusban 90,8 pont, júliusban 89,3 pont, júniusban 88,8 pont, májusban 87,6 pont, áprilisban 86,6 pont volt az IFO-mutató.

Az IFO mutató újabb emelkedését megelőzte másfél hete a mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW) németországi konjunktúramutatója, amely szeptemberben már kilencedik hónapja emelkedett folyamatosan. A ZEW mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleményére alapozott mutatója szeptemberben 60,9 pont, míg augusztusban 52,5 pont volt.

A felmérések szerint javuló hangulat ellenére a német gazdaság az első félévben gyakorlatilag recesszióban volt, hiszen két egymást követő negyedévben is visszaesett a gazdaság teljesítménye. A második negyedben 0,1 százalékkal csökkent a GDP az első negyedhez képest, és 0,6 százalékkal apadt a tavalyi második negyedhez képest. Az első negyedben 0,2 százalékos volt a lassulás.

Németország gazdasága 0,2 százalékkal nőtt tavaly. Az 1993-as recesszió óta ez volt legalacsonyobb növekedési ütem, akkor 1,1 százalékkal esett vissza a német GDP. A legnagyobb euróövezeti gazdaság 2001-ben 0,6 százalékkal, 2000-ben 2,9 százalékkal bővült.