Borúlátóbbak az amerikai háztartások

Vágólapra másolva!
Az amerikai fogyasztók gazdaságba vetett bizalma a vártnál jobban csökkent a Michigan egyetem végleges szeptemberi hangulatindexének tanúsága szerint: a mutató szeptemberben végén 87,7 pontra esett az augusztusi 89,3 és a szeptember közepi 88,2 pont után. Elemzők 88,5 pontra várták az index szeptember végi értékét.
Vágólapra másolva!

A fogyasztói hangulat romlását a szakértők a felélénkülés ütemének bizonytalanságával, a magas munkanélküliséggel, valamint azzal is magyaráznak, hogy az iraki háború utáni megszállás emberi és pénzügyi költségei a vártnál jelentősebbek.

A vártnál gyorsabban nőtt az amerikai GDP/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030926avartnal.html

A részindexek közül jelenlegi gazdasági helyzet megítélésének indexe 98,4 pontra esett az augusztusi 99,7 pontról, a jövőbeli várakozások indexe pedig 80,8 pontra süllyedt az augusztusi 82,5-ről.

A ötszáz amerikai háztartás véleményére alapozó Michigan-index legmagasabb értékét 2003 májusában érte el 92,1 ponttal, a legalacsonyabb szintre pedig az iraki háború idején esett, ez év márciusában 77,6 ponton volt.