Először csökken, utána nő a gáz ára

A kormány megvitatta és elfogadta a gáz árának változásait a keddi ülésen. Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy október 1-től az előre bejelentett módon csökken a lakossági fogyasztású gáz ára. Ugyanez a gázár azonban 2004 január 1-től nő.

Az előre bejelentett módon, tömbösítve változik a gázár. A törvény alapján október 1-től a lakossági gázár 0-1500 köbméter éves fogyasztásig 2,7 forinttal csökken köbméterenként, azaz 45,6 forint helyett 42,9 forintot kell majd fizetni. 1500-3000 köbméter éves fogyasztásnál 1,8 forinttal csökken a gáz ára, így szerdától 43,8 forintba kerül egy köbméter. 3000 köbméter éves fogyasztás fölött nem jár kompenzáció, mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő.

A csökkentés után egészen jövő évig változatlan árakkal néznek szembe a fogyasztók: 2004 január 1-től azonban növekszik a gázár, átlagosan 5,3 százalékkal, mondta Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő elmondása szerint a legtöbb embert érintő 0-1500 köbméteres éves fogyasztás 3,4 százalékkal nő.

A nagyfogyasztók nem néznek emelkedés elé jövőre, ugyanis nekik már idén októbertől 16,4 százalékkal kell többet fizetniük a gázért. Ebbe az emelésbe beletartozik az összes költségvetési intézmény, a kórházak, iskolák és önkormányzatok, mondta a szóvivő. Ezek az intézmények idén átállási támogatást kapnak az államtól amit többletbevételéből fedeznek, jövőre pedig pályázhatnak támogatásra, mondta Gál J. Zoltán.

Előző
  • 1
  • 2
Következő