Spórolnia kell az APEH-nek

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium feszes költségvetéssel gazdálkodik 2004-ben, ugyanis a jövő évi költségvetési tervezet az idei 136 milliárd forintnál alacsonyabb, 125,6 milliárd forint támogatást irányoz elő. Az APEH pénzügyi kerete több mint egymilliárd forinttal csökken.
Vágólapra másolva!

"Jelenleg is folyik az előkészítő munka, az elemzése annak, hogy a tárcánál milyen megtakarítási intézkedéseket kell végrehajtani ahhoz, hogy 2004-ben a költségvetést végre tudjuk hajtani" - mondta László Csaba pénzügyminiszter vasárnap. A büdzsé tervezete szerint a tárca az igazgatási feladatokra jövőre az ideivel szinte megegyezően 5 milliárd forint támogatásban részesül. A személyi juttatások az idei 2,82 milliárd forintról 3,14 milliárd forintra emelkednek, míg a dologi kiadások 1,48 milliárd forintról 1,23 milliárd forintra mérséklődnek.

Forrás: [origo]
László Csaba

Az európai uniós csatlakozás miatt a PM-nek nem lesz jelentősebb többletfeladata jövőre. "A csatlakozással összefüggésben a tárcának évek óta sok teendője van, a minisztérium már két-három éve úgy működik, mintha Magyarország már az Európai Unió tagja lenne" - mondta a pénzügyminiszter. A csatlakozással összefüggő legtöbb pluszfeladat a VPOP-nál és az APEH-nél jelentkezik. "Ezeknél a szervezeteknél a megfelelő intézmények kiépítését kell befejezni május elsejéig, amire jó esély van" - tette hozzá. László Csaba hangsúlyozta, hogy a vámosokat érinti legjelentősebben az uniós csatlakozás, ahol a vámellenőrzések egy részének megszűnése miatt jelentős strukturális változtatást kell végrehajtani.

Az APEH támogatási előirányzata jövőre 59,4 milliárd forint, a 2003-as 60,3 milliárd forinttal szemben. A VPOP támogatására jövőre 31,4 milliárd forintot irányoz elő a javaslat, az idei 33,244 milliárd forinttal szemben.