Franciaország a recesszió határán

Vágólapra másolva!
A francia ipar kibocsátása augusztusban váratlanul erőteljesen, 0,9 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, ami a szakértők szerint arra utal, hogy a harmadik negyedévi teljesítmény nem lesz elegendő a recesszió elkerüléséhez.
Vágólapra másolva!

Az INSEE statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint augusztusban éves összevetésben az ipari termelés 1,2 százalékkal csökkent. Az energiaféleségek, az élelmiszeripar és az építőipar nélküli feldolgozóipar termelése szintén visszaesett a kánikulai hónapban, 0,8 százalékkal maradt el a júliusi teljesítmény mögött.

Az április-június közötti második negyedévben az ipari termelés 0,3 százalékkal esett vissza az első negyedévi 0,1 százalékos bővülést követően. A szakértők két egymást követő negyedév visszaesését tekintik a recesszió jelének, és azt várják, hogy a harmadik negyedévben 0,5 százalékos termelés visszaesés várható, ami a GDP egészének változását is meghatározhatja. Az INSEE adatai egybecsengenek Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök szavaival, aki a héten "recessziós" gazdasági helyzetről beszélt.

A vártnál nagyobb infláció

Az INSEE pénteken tette közzé a szeptemberi fogyasztói árakra vonatkozó előzetes adatokat is. E szerint az árak 0,5 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, vagyis a nyári kiárusítások után ismét emelkedésnek indultak. Az éves infláció szeptemberben 2,3 százalékot ért el ezzel. A fogyasztói vásárlóerőt mérséklő inflációs hír kedvezőtlen a magas munkanélküliség körülményei közepette - értékelik a szakértők. Az elemzők ennél mérsékeltebb szeptemberi inflációra számítottak, az előző hónaphoz képest 0,2 százalékos, a tavaly szeptemberi szinthez képest 2,0 százalékos áremelkedést vártak.