Májustól több lesz a munkanélküli az unióban

Vágólapra másolva!
Több mint 12 millió új munkahely keletkezett az Európai Unió tagországaiban 1997 és 2002 között. Annak ellenére, hogy a bővülési ütem tavaly lassult, még így is 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma a 2001-es adathoz képest, írta a Le Soir című belga lap. A csatlakozó országokkal együtt számítva az átlagos foglalkoztatottsági szint visszaesik.
Vágólapra másolva!

Az EU 2000-ben tartott lisszaboni csúcsértekezletén a tagállamok vezetői célul tűzték ki, hogy a szervezetnek egy évtized alatt a Föld legdinamikusabb és legversenyképesebb térségévé kell válnia. Egy évvel később, a stockholmi csúcson mindezt azzal egészítették ki, hogy 2010-re a munkaképes korú lakosság (azaz a 15 és 64 év közötti korcsoport) foglalkoztatottsági arányának el kell érnie a 70 százalékot a tizenötök országaiban.

A női foglalkoztatottság nőtt

Az Európai Bizottság Brüsszelben kiadott, szokásos éves foglalkoztatottsági jelentése szerint ez az arány tavaly csak 64,3 százalék volt, azaz a tagországoknak (a hozzájuk jövő májusban csatlakozó 10 új tagállammal, köztük Magyarországgal együtt) 2003 és 2010 között még 22 millió új munkahelyet kellene teremteniük. Az előző öt év adata szerint ez nem lehetetlen, de nehéz feladat, a Le Soir szerint. A most közzétett bizottsági dokumentum szerint a tavalyi, 64,3 százalékos arány mindössze 0,2 százalékos növekedés a 2001-es adathoz képest, és jócskán elmarad a 2000-es, majdnem két százalékos bővüléstől. Ez a minimális növekedés is jórészt a női foglalkoztatottság növekedésének köszönhető: ez a mutató az Európai Unió területén ma már a teljes, munkaképes korú lakosság 55,6 százalékát teszi ki, s 0,6 százalékkal nagyobb, mint az előző évben. A férfiak foglalkoztatottsága viszont némileg csökkent, és tavaly 72,8 százalékon állt.

A jelentés most első ízben foglalkozott részletesen a jövőre csatlakozó 10 új tagállam helyzetével. Ha ezeknek az államoknak az adatait hozzávesszük a tizenötökéhez, akkor az átlagos foglalkoztatottsági szint 62,9 százalékra esik vissza, a dokumentum szerint. Különösen rossz Lengyelország helyzete, ahol a többi kilenc országtól eltérően - amelyekben csökkent a munkanélküliségi arány - a munkanélküliség tavaly még mindig 20 százalék körül mozgott.