Évente ötödével nőhet a kínai turizmus

Vágólapra másolva!
Az Idegenforgalmi Világtanács, a WTTC szerint a Kínába látogató külföldiek száma az elkövetkezendő tíz évben átlagban évente legalább 22 százalékkal növekedik majd, de a Kínából külföldre utazók száma ennél is nagyobb arányban.
Vágólapra másolva!

A turizmus megugrása azonban nagy gondot is jelenthet a népes ázsiai országnak, ha nem fejleszti gyorsan az idegenforgalmi iparágát, amihez több külföldi szaktudást kell majd igénybe vennie. Idén a kínai beutazó idegenforgalom egészében negyedével esett vissza az atipusos tüdőgyulladás-járvány miatt - 7,6 milliárd dollárnak megfelelő üzleti veszteséget okozva a kínai turizmusnak -, de ennek hatásai ma már kevéssé érezhetők, a kereslet ismét óriási.

A kiutazásban tavaly már 16 millió kínai vett részt, számuk 4 millióval nőtt a megelőző évhez képest. A kínai turizmus nagy gondja, hogy lényegében három ünnepi hétre (az úgynevezett arany hétre) koncentrálódik, s ez már-már megoldhatatlan feladat elé állítja az idegenforgalmi fogadóhelyek irányítóit.