Nem lesz ingyenes autópálya a szaktárca szerint

Vágólapra másolva!
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) nem támogatja azt a javaslatot, amelyet a környezetvédelmi és vízügyi tárca kíván beterjeszteni és amely az autópályák ingyenessé tételét szorgalmazná. Az [origo]-hoz eljuttatott közleményben a GKM többek között arra hivatkozik, hogy a tervezet nincs összhangban a magyar és uniós alapelvekkel, téves, illetve előkészítetlen.
Vágólapra másolva!

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) tervezett előterjesztéséről a Világgazdaság értesült. Ezek alapján a szaktárca elvetné az autópályadíjat, és helyette úthasználati díjat vezetne be. A kidolgozott tervezet szerint a díj mértéke megegyezne a 2004-re tervezett gépjárműadó összegével, ám ezt a Magyarországra belépő külföldi gépjárművek után is fizetni kellene. Ennek fejében díjtalanul lehetne igénybe venni az autópályákat.

Ingyenesek lehetnek az autópályák/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20031020ingyenesek.htmlOlvassa el a KvVM javaslatát!

GKM: a szándékkal egyetértünk

A tervezetben felvázolt, a környezetvédelemmel és az adófizetés egyszerűsítésére vonatkozó jobbító szándékkal a GKM teljes mértékben egyetért, és támogatja azt az elképzelést is, hogy a díjpolitikának a közlekedőket az autópályák igénybevételére kell ösztönöznie, mert ez szolgálja a környezet védelmét is - áll a GKM közleményében.

A gazdasági és közlekedési szaktárca támogatja azt a szándékot is, hogy - hosszabb távon - a gépjárműadót majd váltsa fel az úthasználati díj, de erről természetesen a Belügyminisztériummal mint az önkormányzatok felügyeletét ellátó központi közigazgatási szervvel, valamint az államháztartás finanszírozásáért felelős Pénzügyminisztériummal is egyeztetni kell, a közlemény szerint.

A jogalkotás nem a környezetvédelmi tárca hatásköre

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A közlekedési tárca közleménye szerint a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény a közlekedési miniszter hatáskörébe rendeli az autópályák használatáért fizetendő úthasználati díj mértékének, a fizetés módjának és feltételeinek meghatározását. Ebből következően a jogalkotás nem tartozik a KvVM hatáskörébe, közölte a GKM.

Ezenkívül a szaktárca szerint a KvVM javaslata nincs összhangban sem az Európai Unió, sem pedig a hazai infrastruktúra-használat szabályozásával. A GKM szerint a nehéz-tehergépjárművekre az egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló irányelv módosítására az Európai Bizottság is tett javaslatot. Az irányelv egyértelműen a használattal arányos díjfizetés mellett foglal állást, mivel a díjbevétel nem adó. Így azt lehetőleg a használattal arányosan, az igénybe vett szolgáltatás után kell fizetni, áll a bizottsági javaslatban.

Az irányelv módosítása szerint az infrastruktúra-használati díjakból befolyó bevételek a közlekedési ágazat termelékenységének és hatékonyságának növelését kell, hogy szolgálják. A bevételeket szigorúan vissza kell forgatni a díjbevételt generáló infrastruktúrákra, tehát a díjbevételek nem használhatóak fel más költségvetési ágak (oktatás, egészségügy, környezetvédelem) finanszírozására, közölte a GKM az Európai Bizottság javaslatára hivatkozva.

Téves az előterjesztés

Decembertől kapható lesz a négynapos matrica/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20031017egesz.html

Az KvVM előterjesztése számos hivatkozást tartalmaz a díjbevételek mértékére, a járműforgalomra, amelyek egy része, például az Állami Autópálya Kezelő Rt. díjbevétele, bizonyosan téves - áll a közlekedési minisztérium közleményében.

A gazdasági és közlekedési szaktárca szerint a tervezett törvényjavaslat előkészítetlen, nincs összhangban sem a magyar, sem az EU díjpolitikájával, hiszen kötelező úthasználati díj nem létezik egyetlen EU-tagországban sem, ezért azt a gazdasági minisztérium nem támogatja.