Kevesebb a vámbevétel a tervezettnél

Vágólapra másolva!
Szeptember végéig 1711 milliárd forint bevétel érkezett a Vám- és Pénzügyőrségez, ami az éves terv kevesebb, mint 73 százaléka. Az időarányoson felüli bevételre tett szert ugyanakkor a Vám- és Pénzügyőrség a dohány és a szőlőbor utáni jövedéki adókból.
Vágólapra másolva!

Mind a 2003-as időarányoshoz, mind a tavalyi időarányos teljesítéshez képest elmaradtak a Vám- és Pénzügyőrségez eddig befolyó bevételek - írja a Napi Gazdaság. Szeptember végéig 1711 milliárd forintos bevételre tett szert a szervezet, ami az éves terv kevesebb, mint 73 százalékát jelenti.

Az időarányoson felül csak a dohány és a szőlőbor utáni jövedéki adó, az importra kivetett fogyasztási adó és a környezetvédelmi termékdíjak befizetői teljesítettek. E három tétel aránya azonban nem éri el a VP összes bevételének 13 százalékát.

Még kevesebb lenne a bevétel, ha év közben nem növekszik a dohány jövedéki adója, illetve a gépjárműimport. Az eddig befolyt 71 milliárd forint vámbevétel ugyanis alig haladja meg az éves előirányzat 60 százalékát.