260 forint fölött az euró

Vágólapra másolva!
A forint pénteken reggel 8,10 százalékon állt a sáv erős oldalán, 77 bázisponttal gyengébben a csütörtök délutáni helyzeténél. Az euró árfolyama fél tízre átlépte a 260 forintot.
Vágólapra másolva!

A kereskedők egyelőre nem tudnak magyarázatot adni a forint gyengülésére. Továbbra is az orosz piaci helyzetet, illetve a zloty árfolyam-alakulását említették, mint lehetséges összefüggést. Csütörtök délután 257,20/40 forinton kereskedtek az európai közös valutával.

Kedden Szapáry György, az MNB-elnökhelyettese úgy nyilatkozott, ha a forint árfolyama tartósan gyengébb lesz a 255 forint/eurós szintnél, a jegybank kész beavatkozni. A nyilatkozat hatására akkor a forint erősödni kezdett.

A dollár árfolyama 222,80-223,30 forintra emelkedett, a csütörtök délutáni 219,60/80 forintról.