Csak néhány költségvetési módosítást támogat az MSZP

Vágólapra másolva!
A szocialista frakció a jövő évi költségvetési törvényjavaslat módosításai közül az önkormányzatok forrásainak 30 milliárd forintos emelését, a villamos energia áfája miatti kompenzáció bevezetését, valamint a táppénz mértékének megtartását  támogatja feltétlenül - jelentette ki Szabó Lajos pénteken.
Vágólapra másolva!

Az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője hangsúlyozta azt is: el akarják érni, hogy az eredeti előterjesztéshez képest növekedjen a fogyatékkal élők támogatása. A kormánypárti képviselő elmondta, a pluszkiadások fedezetéül szolgál, hogy a kormány 2005-re halasztotta a 13. havi bérek kifizetésének egységesítését, így ez a kiadás a jövő évi költségvetést nem terheli.

Szabó Lajos úgy fogalmazott, "nem vagyunk büszkék arra, hogy egy százalékkal emelkedik a társadalombiztosítási járulék", erre azonban az egészségügy jelenlegi helyzete miatt szükség van. Jövőre emelkedik az örökösödési adó is, de csak 30 millió forintos értékhatár felett, így ez a szegényebbeket nem érinti. A gépjárműadó növelése az önkormányzatok bevételeit bővíti, az áfa-kulcsokat pedig az uniós kötelezettségek miatt kell megváltoztatni - közölte az MSZP-s képviselő, hozzáfűzve: a villamos energia áfájának 12-ről 25 százalékra emelését kompenzálni fogja az állam a legrászorulóbbaknál.

Fidesz: a leépítés költségvetése

Varga Mihály volt pénzügyminiszter a költségvetési vita során a leépítés költségvetésének nevezte a kormány által benyújtott büdzsétervet és közölte, hogy pártja több módosítást is be fog nyújtani. A fideszes képviselő az MTV1-es csatorna Csütörtök Este című műsorában elmondta, hogy egyrészt benyújtják az MSZP választási ígéreteit, hogy hasonlítsák össze a jelenlegi büdzsétervvel, továbbá több módosítócsomagot is kidolgoznak. Varga Mihály elmondása szerint javaslataikban elsősorban a versenyképesség javítására, az adóterhek csökkentésre, valamint az önkormányzatoknak nyújtott források növelésére koncentrálnak. A fidesz módosításai mintegy 370 milliárd forintos átcsoportosítást tartalmaznak.

Az SZDSZ 35 milliárdot kér az önkormányzatoknak

Összesen mintegy 35 milliárd forintos többlettámogatást irányoznak elő az önkormányzati szférának azok a javaslatok, amelyeket a szabad demokraták nyújtottak be a jövő évi költségvetéshez - közölte Kuncze Gábor csütörtökön. Az SZDSZ elnöke elmondta, hogy a büdzséhez benyújtott módosító javaslataikban 12 milliárd forintot irányoznak elő a nagyvárosokat érintő tömegközlekedési normatíva fedezeteként, továbbá az oktatási normatíva növelésére 14 milliárd forintot, az óvodai normatíva emelésére pedig 800 millió forintot szánnak.