Az SZDSZ további hatmilliárdot kér a fővárosnak

Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetésben a főváros további hatmilliárd forintos átcsoportosítást kér, továbbá garanciát arra, hogy a bevezetendő normatív tömegközlekedési támogatás három év alatt veszteségfinanszírozássá válik - jelentette be szerdán Demszky Gábor főpolgármester. A Fidesz-frakció közben "Budapest-csomagot" nyújtott be a jövő évi költségvetéshez, melyek elfogadása 95,6 milliárd forint többletforrást jelentene a fővárosnak - közölte Deutsch Tamás.
Vágólapra másolva!

A főpolgármester Kuncze Gábor pártelnökkel közösen tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a kormányzat által már bejelentett 15 plusz 30 milliárd forintos költségvetési módosításon túl annak érdekében van szükség a többletre, hogy a fővárosi önkormányzat hitelfelvevő képessége jövőre is megmaradjon.

Budapest-csomaggal módosítaná a költségvetést a fővárosi Fidesz

A Fidesz-frakció fővárosi képviselői úgynevezett Budapest-csomagot nyújtottak be a jövő évi költségvetéshez, amely 21 módosító indítványból áll - közölte a Fidesz fővárosi elnöke szerdán. Deutsch Tamás elmondása szerint a módosító javaslatok elfogadása összesen 95,6 milliárd forint többletforrást jelentene a fővárosnak.

Az elnök javaslataik közül kiemelte azokat az indítványokat, amelyek a Budapesti Közlekedési Szövetség létrehozására, a BKV-tarifa jelentős csökkentésére, a rendőrhiány megszüntetése érdekében Budapest-pótlék bevezetésére, továbbá a Margitsziget épített és természetes környezetének rehabilitálására irányulnak.