Félti a felügyelet függetlenségét az OECD

Vágólapra másolva!
Az OECD a jövő héten kritikus hangvételű jelentést tesz közzé a PSZÁF-törvény módosításával kapcsolatban - mondta a Reutersnak egy, a szervezethez közel álló forrás. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint az OECD szokásos éves jelentésének főbb megállapításait egyeztette a magyar illetékesekkel, de a megbeszéléseken nem került szóba a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogállásának változása.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) éves jelenésében várhatóan arra figyelmezteti Magyarországot, hogy a reformok "határozott aggodalmakat keltenek" a pénzügyi ellenőrzés függetlensége tekintetében - értesült a Reuters.

Az OECD jelentése várhatóan azt tartalmazza majd: "miközben világos, hogy szükség van a szabályozó hatóságok beszámoltatására és auditálására, a miniszteri ellenőrzés visszaállítása, ahogy azt most tervezik, nem a kívánatos hatást érné el, mivel a felügyelet hatékonyságának gyengülését kockáztatná".

A PM átfogó tájékoztatást ad az OECD-nek

A Pénzügyminisztérium Lotz Károly nagyköveten keresztül eljuttat minden szükséges dokumentumot az OECD illetékeseinek annak érdekében, hogy átfogó képet alkothassanak a befektetők védelmét szolgáló törvénycsomagról és azon belül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jogállásának tervezett változásairól - reagált közleményében a Pénzügyminisztérium a Reuters információjára.

Az [origo]-hoz eljuttatott közlemény szerint a jelentés főbb megállapításait a nemzetközi szervezet egyeztette a magyar illetékesekkel, de ezeken a megbeszéléseken nem került szóba a felügyelet jogállásának változása. A párizsi székhelyű OECD a közeljövőben adja ki szokásos éves jelentését a magyar gazdaság helyzetéről.

A kormány november 3-án nyújtotta be a Parlamentnek a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek keretében újra kívánja szabályozni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének működését. A kormány által beterjesztett törvényjavaslat szerint a jövőben a Felügyeleti Tanács irányítja a PSZÁF-ot.