Vágólapra másolva!
Többéves stagnálás után élénkül a világgazdaság az amerikai gazdaság dinamikus növekedése miatt - derül ki az OECD szerdán ismertetett féléves jelentéséből. A szervezet szerint ugyanakkor a globális gazdasági növekedés üteme nem lesz elég nagy ahhoz, hogy rövid távon jelentősebben csökkentse a munkanélküliséget.
Vágólapra másolva!
Húsz éve nem látott ütemben bővült az amerikai gazdaság/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20031125husz.html

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet arra számít, hogy az idei 2,9 százalékos növekedés után jövőre 4,2 százalékkal bővül az amerikai GDP, míg 2002-ben az emelkedés minimális, 0,3 százalék volt.

Japán gazdasága a visszaesés után idén már 2,7 százalékkal erősödik, jövőre pedig 1,8 százalékkal. Ugyanakkor az eurózónában a gazdasági növekedés kisebb ütemű lesz, 2003-ban 0,5, 2004-ben 1,8 százalékos.

A 30 országot tömörítő párizsi székhelyű szervezet ugyanakkor rámutatott arra, hogy a globális gazdasági növekedés üteme nem lesz elég nagy ahhoz, hogy rövid távon jelentősebben csökkentse a munkanélküliséget, ami az Egyesült Államokban az idei 6,1 százalékról 2005-ben 5,2 százalékra mérséklődik, Japánban 5,3 százalékról 5,0 százalékra csökken, míg az eurózónában az idei 8,8 százalékról jövőre 9,0 százalékra nő, majd 2005-ben 8,7 százalékra süllyed.