Készülékcserével járhat a mobilszolgáltató változtatása

Vágólapra másolva!
Jövő év májusától, ha mobilszolgáltatót váltunk, vihetjük magunkkal a hívószámot is. Többek szerint azonban ez kényszerű készülékcserével is jár majd, mert az esetek nagy részében a másik szolgáltató SIM-kártyája nem működik a telefonban. A telefon kártyafüggetlenítéséért a szolgáltatók magas összeget kérnek, szemben a 'maszekokkal', akik beérik pár ezer forinttal; igaz, amit csinálnak, illegális - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!
Filléres akciókkal csábítanak a mobilcégek/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20031128filleres.html

A jövő év elején életbe lépő elektronikus hírközlési törvény rendelkezik arról, hogy május elsejétől a mobilszolgáltatók is kötelesek biztosítani a számhordozhatóságot. Ez azt jelenti, hogyha például egy pannonos ügyfél átpártol a Westelhez vagy a Vodafone-hoz, továbbra is a megszokott, 20-as előhívójú saját számán hívható majd, és persze fordítva is: a Pannonhoz vagy a Vodafone-hoz átigazolt westeles is megtarthatja 30-as számát.

A váltást bonyolítja, hogy a társaságok ügyfeleinek zöme akciós készülékeket vásárol, amelyek kártyafüggők, tehát nem használhatók más szolgáltatók SIM-kártyáival. A készülékek kikódolása viszont gyakran többe kerülhet, mint egy új készülék.

A Pannonnál az ügyfélszabályzat szerint bruttó 12 500 forintot kell fizetni a műveletért, ami több, mint amennyit néhány akciós készülékért kérnek. A Westelnél a havidíjasoknak tízezer, a dominósoknak pedig húszezer forintot kell fizetniük függetlenségükért. Igaz, az 1998 előtt vett készüléket ingyen kikódolják. A Vodafone-nál csak a havidíjasok készülékeit kódolják ki, aki a szerződés lejárta előtt igényli ezt, attól hatvanezer forintot kérnek, ha már lejárt a szerződése, akkor húszezret.

Egyelőre a társaságoknál nem született döntés arról, hogy a szolgáltatóváltás árát kivel fizettessék meg, a számhordozhatóság ugyanis több százmillió forintos pluszköltséggel jár. Egyik megoldás, hogy az összes előfizetővel. A másik lehetőség, hogy csak azokkal az ügyfelekkel, akik igénybe veszik ezt a lehetőséget. A Magyar Hírlap által megkérdezett szakértő úgy véli, hogy a május elsejétől élő számhordozhatósággal kevesen fognak élni, az összelőfizetői létszám néhány százaléka csupán.

Jövő év júliusától egyébként valamennyi európai uniós országban kötelező lesz a szolgáltatók számára a számhordozhatóság lehetővé tétele. Nyolc uniós országban már jelenleg is vihető a szám. Nagy-Britanniában a durván ötvenmillió mobilos közül 1,5 millióan éltek a lehetőséggel, vagyis az előfizetők három százaléka. Az Egyesült Államok 150 millió mobilelőfizetője már jóval aktívabb: egyes becslések szerint húsz százalékuk szolgáltatót fog váltani, s viszi magával megszokott régi számát.