Tartósan magas a külkereskedelmi hiány

Vágólapra másolva!
Az év második felében megindult exportnövekedés következtében 2003 első tíz hónapjában az export értéke 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A behozatal első félévben is tapasztalt növekedése a második félévben tovább fokozódott, és összességében 8 százalékos forgalombővülést mutat. A külkereskedelmi mérleg az előző év azonos időszakához viszonyítva romló tendenciát mutat, hiánya tartósan magas - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján megjelent közleményből.
Vágólapra másolva!

2003 első tíz hónapjában akivitel 7750 milliárd forintot, a behozatal 8750 milliárd forintot tett ki. Az október havi export értéke megközelítette a 900 milliárd forintot, míg az importé meghaladta az 1000 milliárd forintot. Az első kilenchavi árindexek felhasználásával számított, az első tíz hónapra vonatkozó volumenindexek a kivitel 6, míg az import 10 százalékos növekedését jelzik a megelőző év első tíz hónapjához képest.

A forgalom nemcsak a megelőző évi időszakok adataihoz képest bővült: a külkereskedelem szeptember és október hónapra regisztrált értékei a legmagasabbak az év eddig eltelt hónapjai közül. Az import növekedésében - és ennek következtében a külkereskedelmi mérleg erőteljes romlásában - továbbra is a fogyasztási és a beruházási célú import növekedése, valamint az energiaimport mennyiségének és árszínvonalának emelkedése játszik szerepet.

A beérkezett és feldolgozott adatok alapján a 60 százalékos részesedéssel bíró gépek és szállítóeszközök kivitele folyó áron 6 százalékkal nőtt. Az árufőcsoportok közül kizárólag a feldolgozott termékek exportja lett alacsonyabb (3 százalékkal) az előző évinél, amely döntően a videojáték-export megszűnésére vezethető vissza. A több mint 500 milliárd forint értékben exportált élelmiszerek, italok, dohányárufőcsoport termékeiből nem egészen 5 százalékkal nagyobb értékű forgalmat bonyolított le Magyarországa megelőző év azonos időszakához képest.

A behozatal értéke minden árufőcsoportban nőtt. Az import több mint felét kitevő gépek és szállítóeszközökforgalma 7 százalékkal lett magasabb az egy évvel korábbinál. Továbbra is növekedést mutat a beruházási, valamint a termelési célú import. A fogyasztási célú importunkba sorolható személygépkocsik forgalma 30 százalékkal, a mobiltelefonoké pedig közel kétszeresére nőtt a megelőző év azonos időszakához képest.

A feldolgozott termékekbehozatala 8 százalékkal bővült, amelyen belül a jelentős részaránnyal bíró gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek forgalma negyedével nőtt. Az energiahordozókegyüttes importjának értéke 12 százalékkal nőtt; amely jelentős mértékben a legnagyobb termékkör, a földgáz behozatalában tapasztalt 15 százalékos mennyiségi növekedéssel magyarázható.

Az első tíz hónapban a külkereskedelmi termékforgalom egyenlege 400 milliárd forintos mérlegromlást mutat az előző év azonos időszakához képest, s így a deficit meghaladta az 1000 milliárd forintot. Az egyenleg romlását elsősorban a fogyasztási és a beruházási célú, valamint az energiaimport növekedése okozta - áll a KSH közleményében.