Drágábbak a fenyők, kevés a luc

Vágólapra másolva!
Az idén 15-20 százalékkal lesz drágább a karácsonyfának való fenyőfa, mint tavaly. Várhatóan a felkínált fa mintegy negyede ismét eladatlan marad, bár lucfenyőből kevés lesz. Egyre kapósabb a melegtűrő, ám drágább jegenyefenyő - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Karácsony előtt minden évben mintegy hárommillió fenyőfát kínálnak, és ebből csupán 2-2,3 milliót adnak el. Noha a fenyőfák jelentős része a kereskedők nyakán marad, az utóbbi években még december 24-én sem adták olcsóbban a fenyőt. Inkább eladták díszítőnek - közölte a Világgazdaság érdeklődésére Karmis Gábor, az Ipoly Erdő Rt. főmérnöke. Az idén 15-20 százalékkal kínálják drágábban a fenyőfát, mint tavaly.

Karácsonyfának való fenyőfa nevelésével ma csaknem 70 százalékban magánvállalkozások foglalkoznak, a hazai forgalom 60 százaléka Zala megyéből származik. Mivel az ilyenkor kivágott fákat kifejezetten erre a célra telepítik, az erdőállomány nem sérül - hangsúlyozta Karmis Gábor.

Még mindig a lucfenyő az egyik legkeresettebb fajta, de ebből az idén hiány mutatkozik. 2-3 éve ugyanis ebből a fajtából túltermelés volt, ezért a termelők visszafogták a telepítést - tájékoztatta a Világgazdaságot Csányi Anita, a Zala Erdő Rt. munkatársa.

Az internet nem drágulhttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-12-16&d=2003-12-16&r=&c=46&fr=orMi történt a kudarcba fulladt brüsszeli csúcson?http://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-12-16&d=2003-12-16&r=&c=41&fr=orNagy tételben törné a tojásthttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-12-16&d=2003-12-16&r=&c=13&fr=orA lakosság borúlátóhttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-12-16&d=2003-12-16&r=&c=2&fr=or

Formája, fénye és tartóssága miatt egyre népszerűbb a jegenyefenyő, amely több hétig is kibírja a meleg szobában anélkül, hogy hullatná a tűjét. Ez a típus azonban a drágábbak közé tartozik. Míg ugyanis a lucfenyőhöz méterenként ezer forintért hozzá lehet jutni, a jegenyefenyők ára 3500-4000 forintnál kezdődik. Míg a lucfenyőt általában méterre adják, a többi fenyőnél egyre gyakoribb, hogy formájától függően darabra határozzák meg az árat. Egy normann, illetve ezüstfenyőért akár 18 ezer forintot is elkérhetnek.

A Zala Erdő Rt. tapasztalatai szerint egyre népszerűbbek és keresettebbek a földlabdás fenyőfák. A társaság három éve kezdte az úgynevezett konténeres (cserepes) ezüstfenyő értékesítését. Az idén már 2 ezer megrendelést kapott, míg tavaly 1500 ilyen fenyőt adott el. Ezen növényeket később ki lehet ültetni a kertbe, és egy év elteltével újra a lakás dísze lehet. Az elmúlt évben összesen több mint 10 ezer folyómétert értékesítettek, és az idén is hasonló mennyiségre számítanak.

Fenyőfabérlésre még csak néhány helyen (leginkább a fővárosban) van lehetőség. Általában hipermarketek és barkácsáruházak parkolóiban lehet hozzájutni ilyen fákhoz, az ár 3000-3500 forint körül mozog, melyből ezer forintot visszaadnak a visszaváltáskor.

Noha egy-egy (elsősorban saját célú) lopás előfordul, számottevő mennyiségben egyik, a Világgazdaság által megkérdezett társaság sem tapasztalt illegális kivágást. Ez azzal magyarázható, hogy valamennyi fenyőfatelepet bekerítik és őriztetik. A nagybani piacon az árusoknak kötelező bemutatni a származási dokumentumot - tájékoztatta a lapot Dobos Ferenc gazdasági igazgató. Bár a piac vezetősége a forgalom mennyiségét nem méri, az idén valamivel kevesebb fenyő érkezett, és mintegy 20-30 százalékkal kevesebb helyet béreltek az árusok, mint tavaly - írja a Világgazdaság.

(vg.hu)