Egyre fiatalabb kocsikkal járnak a magyarok

Vágólapra másolva!
Fiatalodik és korszerűsödik Magyarországon a magánautó-állomány, gyorsan terjed a hi-fi és CD-lejátszó, illetve robbanásszerűen nő a népszerűsége a lakosság körében a mobiltelefon használatának - derül ki a GfK Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos közös felméréséből.
Vágólapra másolva!

A két intézet összegzése szerint az életszínvonal emelkedését jelzi az, hogy egyre többen rendelkeznek hároméves vagy annál fiatalabb személyautóval, az ilyen gépkocsikkal rendelkezők száma 50 százalékkal emelkedett a legutóbbi, 2000 első félévében készített felméréshez képest. Emelkedett a négy és hét év közötti élettartamú gépkocsikkal rendelkezők száma, mintegy egyharmadával, csökkent viszont a hétévesnél idősebb kocsik gazdáinak száma.

A felmérés tanúsága szerint a felnőtt lakosság 17 százaléka tervez autóvásárlást a jövőben, szemben a három évvel ezelőtti 14 százalékkal.

Jelentősen javult a háztartások tartós fogyasztási cikkel való ellátottsága is: a színes tévével rendelkezők aránya a felnőtt lakosság körében 97 százalékot ért el idén az első félévben, ami 6 százalékponttal nagyobb, mint 2000 első félévében. A teletexes tévékészülékek népszerűsége jelentős, idén az első félévben a felnőtt lakosság 53 százaléka rendelkezett ilyen készülékkel, míg 2000 első hat hónapjában ez az arány 36 százalék volt.

A lakosság körében gyorsan terjed a CD-lejátszó, amelyet 2003 első félévében 50 százalékkal többen hallgattak, mint három évvel ezelőtt. Hi-fi berendezéssel rendelkezett a felnőtt lakosság 43 százaléka az idei első féléves adatok alapján, ez 10 százalékponttal nagyobb arány, mint 2000 első félévében.

Robbanásszerűen emelkedik a mobiltelefonok elterjedtsége és használata az országban. Három év alatt megháromszorozódott a maroktelefont használók száma és már megközelítette az ötmillió főt. A felnőtt lakosság 56 százaléka rendelkezett 2003 első felében mobil telefonkészülékkel, míg mobiltelefonokat 2000 első félévében csupán a lakosság 19 százaléka birtokolt.

A GfK és a Sonda Ipsos felmérése külön foglalkozik az utazási kedvvel, mint az életszínvonal egyik fontos mutatójával. Míg 2000 első felében a felnőtt lakosság 27 százaléka tervezett üdülést, addig 2003 első hat hónapjában arányuk 6 százalékponttal emelkedett. A korábbinál többen igyekeznek Nyugat-Európába, ahová 2003-ban 663 ezer felnőtt készült elutazni, azaz a felnőtt lakosság mintegy 8 százaléka.

Jelentősen megugrott a Kelet-Európába utazni vágyók aránya is. Míg 2000 első félévében a felnőtt lakosságnak csupán 2 százaléka akarta szabadsága egy részét kelet-európai államban tölteni, addig arányuk 2003 első félévében 5 százalékra emelkedett.