3 év múlva önfenntartó lehet a lóversenyfogadás

Vágólapra másolva!
A Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. az országos fogadóhálózat kiépítésével az idei 1,35 milliárd forintos nettó árbevétel után 2005-ben 2 milliárd, 2006-ban pedig 3 milliárd forintos árbevételre számít - közölte Farkas Ferenc, a Magyar Lovaregylet elnöke.
Vágólapra másolva!

3 milliárd forintos árbevétel mellett már önfenntartó lehet a lóversenyfogadás. Idén a tavalyinál 20 millió forinttal kevesebb, 540 millió forint veszteséget vár a fogadásszervező cég.