Jelentősen gyengült a forint

Vágólapra másolva!
Csütörtökön négy óra után gyengülni kezdett a forint, és hat óra körül már 266,00/50 forinton jegyezték az eurót, három forinttal drágábban a fél négy tájban jegyezett 263,05/35 forintos szinthez képest.
Vágólapra másolva!
Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.php

A forint az intervenciós sáv erős oldalán 5,71 százalékra gyengült, míg négy óra körül 6,79 százalékon állt. A dealerek szerint a hirtelen forint gyengülés oka, hogy a piac most reagált néhány korábbi hivatalos nyilatkozatra, amelyek arra utaltak, hogy Magyarország esetleg kitolja az euró övezethez való csatlakozás 2008-ra tervezett időpontját.

A kereskedők szerint a forgalom nem nagy a zárás utáni piacon, de a külföldiek - elsősorban a londoni befektetők - folyamatosan adják el a forintot.