Változatlan az európai alapkamat

Vágólapra másolva!
Az Európai Központi Bank (EKB) nem változtatott irányadó kamatán, így az továbbra is fél évszázados mélyponton van. Az EKB döntését azzal indokolta, hogy a dollárhoz képest erős euró fenyegetheti a kivitel-vezérelte gazdasági növekedést.
Vágólapra másolva!

A Monetáris Unió irányadó kamata továbbra is 2 százalékos, amire közel 60 éve nem volt példa, írta a Bloomberg hírügynökség. Az euró tavaly 20 százalékot erősödött a dollárhoz képest, amelynek következtében több vállalat bevételei felőrlődtek. A dollár mélyrepülése - a keddi mélyponton egy euró 1,2813 dollárt ért - miatt több politikus is kamatcsökkentésre szólította fel az EKB-t.

Szakértők szerint az erős euró nem vet véget az Európában megkezdődött fellendülésnek, de mindenképpen lassítja a folyamatot. A 12 tagot számláló euróövezet 9 billió dollár értékű gazdasági teljesítményének ötöde származik a kivitelből.

Trichet Frankfurtban nyilatkozata után erősödött az euró

Az euró árfolyama az EKB döntése után gyengülni kezdett a dollárhoz képest, a piac attól tartott, hogy a jegybank elnöke, Jean-Claude Trichet esetleg azt mondja majd Frankfurtban csütörtökön, hogy elégedetlen az euró erős árfolyamával. Egy euró árfolyama 1,2636 dollárig csökkent, majd Trichet beszéde után ismét erősödni kezdett a közös európai fizetőeszköz, és megközelítette az 1,27 dolláros szintet. A jegybank elnök ugyanis azt mondta, hogy nem tart az erős euró komoly exportkárosító hatásától.

Szakértők szerint ugyanakkor kockázatos az euró erősödése, mert éppen az exportot veszélyezteti, amely az euróövezeti növekedés fő, ha nem éppen egyedüli hajtóereje volt még tavaly év végén.

Az Európai Bizottság 0,2-0,6 százalék közötti növekedést valószínűsít a tavalyi utolsó negyedévre, és 0,3-0,7 százalék közöttit az idei elsőre. A testület nemrég 0,4 százalékra csökkentette az euróövezet 2003-as, azaz tavalyi GDP-növekedésére szóló várakozását a korábbi, 1,0 százalékos jóslatról. Az idei gazdasági növekedési kilátást 1,8 százalékosra mérsékelték a korábbi 2,3 százalékról. Jövőre 2,3 százalékos GDP-bővülést prognosztizál a brüsszeli bizottság.