Egyéves csúcsot is elért az olaj ára

Vágólapra másolva!
A kőolaj szabadpiaci ára az Irak elleni háború kirobbanása előtti szinten is állt kedden napközben New Yorkban, majd a befektetők nyereséget realizáltak. A West Texas Intermediate könnyűolaj-fajta ára elérte a 35,20 dolláros szintet, míg az irányadónak tekintett északi-tengeri típus, a Brent hordója 32,12 dolláros szinten is cserélt gazdát.
Vágólapra másolva!

Az Amerikában irányadó West Texas Intermediate (WTI) olajfajta hordónkénti ára februári szállításra, a nap végére 29 centtel 34,43 dollárra csökkent a New York-i árupiacon (New York Mercantile Exchange - NYMEX), ahol napközben 35,20 dolláron is cserélt gazdát. Ez az iraki háború előtti hetek óta nem látott magas szint.

A londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) az ugyancsak februári kontraktusú északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 39 centtel 31,37 dollárra csökkent. A Brent napi csúcsa 32,12 dollár volt.

A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az amerikai olajtartalék ugyan kicsit nőtt, az AP hírügynökség szerint azonban az USA tartaléka közel történelmi mélyponton áll. Az amerikai kormányzat 1982 óta rögzíti az olajtartalék pontos szintjét. Az amerikai energiahivatal szerint az amerikai olajtartalék jelenleg 1975 óta nem tapasztalt alacsony szinten van.