Túljelentkezés a sztrádaépítésre

Vágólapra másolva!
Az autópálya-építésre decemberben kiírt pályázat jelentkezési szakasza lezárult, a 166 kilométernyi autópálya építésére 17 társaság jelentkezett, írta a Napi Gazdaság. A jelentkezők közül kilenc Magyarországon is bejegyzett, nyolc pedig külföldi társaság.
Vágólapra másolva!
A Bau Holdinghoz kerül az M5-ös sztráda/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040110abau.html

A Nemzeti Autópálya Rt. (NA) nyolc autópálya szakasz építésére tavaly decemberben írt ki nyílt előminősítéses közbeszerzési eljárást. Ennek a jelentkezési szakasza most zárult le. Az előminősítésen megfelelt cégek tehetnek majd ajánlatot a kivitelezésre. A nagyszámú jelentkező, és különösen a nyolc külföldi társaság alkalmasságát igazoló iratok áttekintése a tervezettnél több időt vesz majd igénybe, így néhány eljárásnál február közepére, míg a többi pályázat esetében március közepére várható az előminősítés eredménye, mondta az NA Rt. közbeszerzési irodavezetője, Császy Zsolt.

Az NA néhány héten belül kiírja az MO-shoz kapcsolódó, két északi Duna-ágat összekötő északi híd építésére szóló pályázatot. A kilenc beruházás értéke elérheti a 400 milliárd forintot.