Negyedével kevesebb gabona termett tavaly

Vágólapra másolva!
2003-ban az előző évinél 2,6 százalékkal kisebb területről 25,5 százalékkal kevesebb gabonát takarítottak be. A rendkívüli aszály miatt a két legfontosabb gabonafélénél (búza, kukorica) a terméskiesés meghaladta a 25 százalékot - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A búza termésátlaga (2630 kg/hektár) 25 százalékkal volt kisebb az előző évinél, utoljára az 1960-as években volt ilyen alacsony. A kukoricánál 22 százalékkal maradt el a termésátlag a 2002-estől, a 3940 kg/hektáros átlagtermés a 1990-es évek elejére volt jellemző.

Cukorrépából 5,5 százalékkal kisebb területen 20 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, mint egy évvel korábban. A burgonya esetében a betakarított terület 9 százalékkal csökkent, és a hektáronként 7 százalékkal kisebb hozam mellett mintegy 20 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, mint 2002-ben - derül ki a KSH adataiból.

A napraforgó betakarított területe ugyanakkor 21,3 százalékkal nőtt, és az előző évhez képest alig magasabb termésátlag mellett 25 százalékkal több termést takarítottak be. Egyedül ez a növényt nem viselte meg az aszály.