Mégsem a Posta veszi meg az M5-öst

Vágólapra másolva!
Elkészült az a szerződés, amely lehetőséget biztosít a kormány számára, hogy az általa kijelölt állami intézmény megvásárolja az M5-ös autópálya tulajdonosa, az AKA Rt. részvényeit. Ez az intézmény - a korábbi hírekkel ellentétben - nem a Magyar Posta, hanem az Állami Autópálya Kezelő Rt. lesz.
Vágólapra másolva!

Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára szombaton a távirati irodának elmondta, a GKM és a Pénzügyminisztérium arra tesz javaslatot a kormánynak, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt. vegye meg az M5-ös autópályát üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya Rt.-t. "A szerződést parafálták szombaton, az aláírásához azonban még kormánydöntésre van szükség" - tette hozzá.

Az ügylet tervezett lebonyolításával kapcsolatban úgy fogalmazott az államtitkár, hogy az ÁAK egy kereskedelmi bankokból összeállt konzorciumtól venne fel hitelt az AKA Rt. kivásárlásához. Gaál Gyula elmondása szerint van egy olyan konstrukciós javaslat is, amely szerint az M5-ös autópályát anélkül lehetne a matricás rendszerbe bekapcsolni, és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszt megépíteni, hogy a kormány teljesen kivásárolná a jelenlegi tulajdonost. Szavai szerint pénzügyileg, gazdaságilag és politikailag is kedvezőbb lenne, ha a kormány az AKA Rt.-vel együttműködve alakítaná ki a matricás rendszer lehetőségét, és építené meg a hiányzó szakaszokat.

Pénteki számában a Magyar Hírlap még arról számol be, hogy az AKA Rt. részvényeit a Magyar Posta vásárolja meg, mivel a Postabank eladásából befolyt 101 milliárd forint a szervezet számlájára folyik be. A lap értesülésével kapcsolatban Gaál Gyula úgy fogalmazott: mérlegelve az előnyöket és a hátrányokat a Magyar Posta már hetek óta nincs napirenden.

A Magyar Posta mint lehetséges vevő neve azért merült föl, mert korábbi bejelentések szerint a Postabank eladásából befolyt összeget fordították volna az M5-ös megvásárlására és továbbépítésére, azonban a bank privatizációjából származó bevétel már nincs a Postánál.