Bush 7 százalékkal növeli a katonai kiadásokat

Vágólapra másolva!
Csakúgy, mint újraválasztási kampányában, a 2005-ös költségvetés tervezetében is Amerika biztonsága a legfontosabb George Bush számára. Az Egyesült Államok elnöke hétfőn bejelentette: 2005-ben 7 százalékkal nőnek országa katonai kiadásai 2004-hez képest.  
Vágólapra másolva!

Bush elnök megígérte, hogy 2005-ben a tervezett idei 521 milliárd dolláros költségvetési hiányt ötödével csökkenti - írja az elnök költségvetési előterjesztéséről beszámolva a BBC.

Országunk megvédése érdekében teljes mértékben támogatjuk hadseregünk igényeit - mondta Bush, miután bejelentette: a katonai kiadások 2005-ben 7 százalékkal nőnek éves szinten.

Az elnök közölte azt is, hogy hét tárca - köztük a környezetvédelmi és a mezőgazdasági - költségvetési támogatása csökken 2005-ben.

Bush demokrata ellenfelei szerint az adócsökentések folytatása és az ígért Mars-expedíció kérdésessé teszi a deficitcsökkentő ígéretek hitelességét.