Uniós határ felett lehet a brit deficit

Vágólapra másolva!
A vezető brit gazdaságkutató intézet, a NIESR szerint Nagy-Britannia költségvetésének hiánya az elkövetkezendő három évben felette lehet az Európai Unió által GDP-arányos felső határértéknek adott 3 százaléknál, és elérheti a 3,4 százalékot.
Vágólapra másolva!

Ha beigazolódik a gazdaságkutató intézet deficitre vonatkozó jóslata, akkor Anglia Németország és Franciaország példáját követheti az EU-ban és Brown pénzügyminiszternek szakítania kell azzal az aranyszabállyal, miszerint a londoni kormányzatnak úgy lehet deficitje, hogy beruházásokhoz vesz fel kölcsönöket.

A NIESR szerint az állami szektor készpénz-igénye, a költségvetés deficitje a múlt év utolsó hónapjában hatalmasra, 13,1 milliárd angol fontra nőtt. Az intézet más tekintetben a gazdaság gyorsuló növekedésre számít, erre az évre 2,8 százalékosra.