Elemzők szerint túl enyhe a Draskovics-csomag

Vágólapra másolva!
A már bejelentett 120 milliárd forint költségvetési megtakarításon túl további 75 milliárd forint megspórolását tartják szükségesnek a Reuters által megkérdezett elemzők annak érdekében, hogy év végére teljesüljön a Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter által kitűzött 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány. Draskovics közölte: egyetért az IMF jelentésével, amely szerint programja helyes és teljesíthető.
Vágólapra másolva!

A Reuters által kedden megkérdezett 11 elemző mindegyike úgy vélekedett, hogy még a megemelt deficitcél sem teljesülhet az idén, ha nem következik be további költségvetési kiadáscsökkentés. Az elemzők várakozásainak számtani közepe szerint 195 milliárd forintnyi megtakarítás szükséges a cél eléréséhez, de a szakértők bizonytalanságát jelzi, hogy a szükségesnek vélt megtakarításokat illetően a becslések 135 és 420 milliárd forint között szóródtak - írja a távirati iroda.

A felmérésben az ABN AMRO, a CSFB, a Deutsche Bank, a WestLB (London), a Pekao (Varsó), a CIB, a DZ Bank, az ING Bank, a Postabank, a Raiffeisen (Budapest), és a Bank Austria (Bécs) elemzője vett részt.

Draskovics: 150 milliárdot kell megtakarítani

Örömmel olvastam a Nemzetközi Valutaalap legutóbbi jelentését, amely szerint jó irányba halad a magyar gazdaság, és a hiánycsökkentési program helyes és reális - mondta Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter keddi, rögtönzött sajtótájékoztatóján. A tárca leendő vezetője hozzátette: továbbra is kockázatot jelentenek a büdzsé áfabevételei, de a rizikó mérsékelhető. Draskovics Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány és a szakszervezetek már megálapodtak az idei bérkiáramlás csökkentéséről.

A kijelölt pénzügyminiszter közölte, hogy a nettó 120 milliárd forintos előirányzott megtakarítás általános forgalmi adóval együtt 150 milliárd forintot jelent, ami a tavaly
elhatározott 35 milliárd forinttal együtt megközelítőleg olyan összeget jelent, amelyet az elemzők igényelnek.

A kijelölt pénzügyminiszter 120 milliárd forinttal kívánja mérsékelni az idei államháztartási hiányt, amely várakozásai szerint a GDP 4,6 százaléka lesz a költségvetésben tervezett 3,8 százalék helyett. A szaktárca leendő vezetője a részletekről egyelőre annyit árult el, hogy a kabinet mintegy 6-7 milliárd forintot spórol néhány állami beruházáson, a megszorítás többi része pedig elsősorban az államigazgatás dologi költségeit érinti majd. Ígérete szerint a kabinet utolsó februári ülésén dönt az elvonások pontos helyéről.