Az állam az M5-ös 40 százalékát veszi meg

Vágólapra másolva!
Az Állami Autópálya Kezelő Rt. 80 millió euróért (mintegy 20,5 milliárd forintért) 40 százalékos részesedést  vásárol az M5-ös autópályát üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya Rt.-ben - jelentette be Medgyessy Péter. A miniszterelnök közölte: március 12-től a sztrádán matricával lehet majd autózni. A sajtótájékoztatón részt vevő újságírók kérdéseket nem tehettek fel, így egyelőre nem derült ki, milyen körülmények között kapcsolódik be az M5-ös az országos matricás rendszerbe. 
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök megerősítve korábbi bejelentését elmondta azt is, hogy 2005 végéig az autópálya megépül Szegedig, ezt követően pedig "matricával használhatják az állampolgárok az elejét is meg a végét is".

A sajtótájékoztatón Csillag István gazdasági miniszter arra célozva, hogy a sajtóban megjelent találgatások zavarták a tárgyalásokat, azt mondta, hogy "ritkán lehet gyereket csinálni a nyilvánosság előtt".

Mivel az újságírók kérdéseket nem tehettek fel, egyelőre nem tudni, hogy az állam kisebbségi tulajdonába kerülő autópálya milyen körülmények között kapcsolódik be az országos matricás rendszerbe, illetve azt sem, hogy az autópálya mintegy 50 milliárd forintnyi adósságának mekkora részét és milyen konstrukcióban vállalja át az állam. Erről délután 5-kor a gazdasági tárca külön sajtótájékoztatót tart.