Közel 200 milliárd foglalkoztatásfejlesztésre

Vágólapra másolva!
2004 és 2006 között 750 millió euró, azaz 191 milliárd forint áll rendelkezésre a foglalkoztatási szint, a munkaerő versenyképességének javítására - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a csütörtöki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A miniszter szavai szerint a fejlesztésre szánt forrás 75 százalékát az Európai Unió biztosítja, 25 százalékát a költségvetés. Az összegből 66,7 millió euró fordítható egyes térségek gazdaságfejlesztésére, továbbá 20,2 millió euró jut a felnőttképzés rendszerének fejlesztésére az uniós programok révén.