Áprilistól megbénulhat a nemzetközi pénzforgalom

Vágólapra másolva!
Mindössze egy hónap áll rendelkezésére adategyeztetésre annak a mintegy 200 ezer banki ügyfélnek, aki ezt eddig elmulasztotta megtenni. A rendelkezés hat adat nyilvántartását írja elő, de ha ezek közül csak egyetlen is hiányzik, a bank zárolja a számlát. A bankszakemberek szerint komoly a veszélye annak is, hogy április elseje után megbénul a nemzetközi pénzforgalom - írja szombati számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A jogszabály eredetileg 2003 végéig adott időt a bankoknak arra, hogy ügyfeleikkel személyesen egyeztessék adataikat, és ha szükséges, kiegészítsék a nyilvántartásokat. Amennyiben az ügyfél nem jelenik meg bankjában, a pénzintézet zárolhatja a bankszámlát, és az adategyeztetésig semmilyen megbízást nem teljesíthet.

A határidőt végül április elsejéig módosították, de még így is több mint kétszázezer ügyfél mulasztotta el az adategyeztetést - értesült a Népszabadság. A legtöbb esetben a születési hely hiányzik, ehhez pedig nélkülözhetetlen a személyes megjelenés. Az újabb banki figyelmeztetések ellenére is valószínű, hogy több tízezer ügyfél nem felel majd meg a szigorúbb követelményeknek.

Bankszakemberek szerint sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy április elsejétől megbénulhat a nemzetközi pénzforgalom a hazai pénzintézetekben, ugyanis a jelenlegi törvény alapján teljesíthetetlen a nemzetközi átutalások jóváhagyása. Egy hazai bank április elseje után csak olyan külföldi utalást írhat jóvá magyar bankszámlán, amelynél a külföldi banktól megkapja az átutaló három személyes adatát, az amerikai és az uniós bankok ugyanakkor banktitokra hivatkozva nem adják át ezeket az adatokat.

A Bankszövetség jelenleg is tárgyal a pénzügyi tárcával arról, hogy a pénzmosás ellenes törvény végrehajthatatlan rendelkezéseit még márciusban módosítsa a parlament. Így például, hogy a hiányos nyilvántartás miatt a bankoknak ne kelljen saját ügyfeleik számláit zárolniuk, és hogy az azonosításhoz ne legyen szükség a most előírt hat adat mindegyikére - írja a Népszabadság.