Kína lassabb növekedésre számít

Vágólapra másolva!
A kínai vezetés a nemzeti termék 7 százalékos növekedését tervezi 2004-ben, egyben lépéseket tesz az infláció mérséklésére - derül Ven Csiao-pao miniszterelnök jelentéséből. A kínai GDP tavaly több mint 9 százalékkal nőtt.
Vágólapra másolva!

Kínában az idén 110 milliárd jüan - mintegy 13,3 milliárd dollár - értékben bocsátanak ki gazdaságösztönző kötvényeket, ami 20 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kínai miniszterelnök a parlament pénteken kezdődő éves ülésszakára terjeszti be az idei elképzelésekről szóló jelentését.

Kína bruttó nemzeti terméke 2003-ban 9,1 százalékkal bővült a megelőző évhez képest a növekvő feldolgozóipari teljesítménynek és a kivitel növekedésének köszönhetően. A kormányfő a bankszektor problémáinak, a nem hatékonyan működő állami cégeknek és az ingatag jogrendszerből fakadó gondoknak a megoldását tekinti a legfontosabb feladatoknak.