unegyed

MGOE: többszörösére emelkedhet a használt importautó terhe

A használtautó-kereskedőket tömörítő Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE) tiltakozik a regisztrációs adóról szóló törvényt módosító javaslat ellen, amely négy-ötszörösére emeli az import használt autók terhét a korábbi fogyasztási adóhoz viszonyítva - mondta Bakó Zoltán, az egyesület titkára csütörtökön.

Az egyesület számításai szerint a módosítás nyomán a múlt évi mintegy 60 ezer darabos használtautó-behozatal 2004-ben harmadára mérséklődik, a várható regisztrációsadó-befizetés pedig a fele lesz a tavalyi 11 milliárd forintnyi fogyasztási adónak. Bakó Zoltán elmondása szerint a regisztrációs adóval kapcsolatos bizonytalanságok miatt ez év januárjában mindössze 502 használt autót regisztráltak, míg februárban 766 darabot, ezzel szemben a múlt év azonos hónapjaiban 4480, illetve 5200 autót helyeztek forgalomba.

A szervezet elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon mintegy 1000 használtautó-kereskedő működik, és ha a regisztrációs adóról szóló törvény módosítása hatályba lép, akkor több száz vállalkozás mehet tönkre, ami több ezer új munkanélkülit jelenthet. További problémát jelent számukra, hogy a regisztrációs adóról szóló törvény február 1-jei hatályba lépése előtt Magyarországra érkezett használt autók után is ki kellene fizetni a regisztrációs adót, ezért e szabály megváltoztatását is kezdeményezik módosító indítvánnyal.

A MGOE azt tervezi, hogy további tárgyalásokat kezdeményez a Pénzügyminisztérium illetékeseivel követeléseik megvalósítására. Bakó Zoltán kijelentette: érthetetlen, hogy a február elsején hatályba lépett adótörvényhez pár nappal később négypárti egyeztetéssel benyújtottak egy módosító javaslatot, majd a héten egy ezzel gyökeresen ellentétes országgyűlési gazdasági bizottsági módosító javaslattal is egyetértett a kormány, továbbá a költségvetési bizottság által benyújtott módosításra is igent mondott a Pénzügyminisztérium képviselője.

A MGOE titkára emlékeztetett arra, hogy az eredeti törvénymódosítási javaslatban az 1000 köbcentiig terjedő benzinmotoros, 5-ösnél rosszabb környezetvédelmi besorolású autók regisztrációs adója még 120 000 forint volt, a gazdasági bizottsági javaslat ezt 150 000 forintra emeli, míg a költségvetési bizottság által benyújtott és támogatott módosított javaslat már 180 000 forintot tartalmaz.

Egyeztetés a szervezetekkel

A törvényelőkészítés során a Pénzügyminisztérium szakmai egyeztetést tartott a Magyar Gépjárműimportőrök Országos Egyesületével (MGE), akik a február elsején hatályba lépett rendelkezésekkel elégedettek voltak. A közelmúltban létrejött Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete ellenben több ponton sérelmesnek találta az új szabályozást, ezért pénzügyminisztériumi egyeztetést kezdeményezett. A használtautó-kereskedőket tömörítő érdekképviseleti szervezet az Euro 2-es motorral szerelt autók regisztrációs adójának csökkentése érdekében lépett fel.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
Ajánlat
Ajánlat
Olvasnivaló
Hirdetés
Ajánlat
üzletrész direkt hirdetés
üzletrész direkt hirdetés
üzletrész direkt hirdetés