Megnyílik a jegybank látogatóközpontja

Vágólapra másolva!
E hét pénteken nyitja meg látogatóközpontját a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ahol a jegybanki tevékenységhez kapcsolódó területekkel, fogalmakkal, eszközökkel ismerkedhet meg a látogató - derül ki a jegybank [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.
Vágólapra másolva!

A központ célja, hogy a diákokat és a felnőtt lakosságot is megismertesse a jegybank történetével, tevékenységével, a pénz világával, amelyhez számítógépes oktatóanyagok, előadások, játékok és egy 80 ezer kötetes könyvtár áll a vendégek rendelkezésére.

Magyar Nemzeti Bankhttp://www.mnb.hu

A jegybank látogatóközpontjában megnyíló kiállítás elsőként a pénz kialakulásával foglalkozik, de megtekinthetők itt a világ minden tájáról érkezett bankjegyek, emlékpénzek is. Magyarország pénzeinek történetével is megismerkedhet az érdeklődő, kezdve Szent István dénárjától, Károly Róbert aranyforintján, a Kossuth-bankón és a pengőn át a modern forintig és a virtuális pénzekig.

A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Nemzeti Bank történetével és a jegybanknak otthont adó épülettel is. A 80 éves Magyar Nemzeti Bank 1924. május 24-én tartotta alakuló közgyűlését. Az intézmény XX. századi működése során számos történelmi fordulóponton ment keresztül, ilyen volt az önálló magyar jegybank és pénzügyi rendszer kialakítása vagy az állam aranytartalékának megmenekítése a II. világháborúban. A banktörténeti rész ezt a témát eleveníti fel. A dolgozószobában korhű berendezés szemlélteti az 1930-as évekbeli jegybanki hivatalnokok munkakörülményeit, és kiegészítik a kiállításon szereplő korabeli pénzmérő, -tároló és -szállító eszközök is.

Gyorsít vagy tompít az euró/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040311gyorsit.html

A kiállítás külön figyelmet szentel az MNB legfontosabb céljainak - az infláció leszorítása, az euró bevezetése - ismertetésére. A tárlat bemutatja az infláció pénztörténeti hátterét és a mindennapi életben tapasztalható jeleit is. A látogatók interaktív monitorokon számolhatják ki, hogy egy termék ára hogyan változott az elmúlt években. Lehetőség nyílik az euróérmék és -bankjegyek tüzetesebb vizsgálatára, biztonsági elemeinek összeállítására, valamint az euróbevezetés előnyeinek megismerésére.

A csaknem 80 000 kötetes szakkönyvtár egyedülálló magyar és idegen nyelvű gyűjteménnyel rendelkezik legfőképp a makroökonómia, a bank- és pénzügy területén. Olvasóterme szakmai folyóiratokkal, a külföldi jegybankok és nemzetközi szervezetek kiadványaival, online katalógusokkal, kézikönyvtárral és internetezési lehetőséggel várja az érdeklődőket.

A jegybank látogatóközpontjában lehetőség nyílik az MNB által korábban kiadott emlékérmek megtekintésére és megvásárlására is - derül ki a jegybank közleményéből.