Mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom bővülési üteme

Vágólapra másolva!
A 2003-as 8,8 százalékot követően januárban 7,4, februárban 7,2 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi eladások mennyisége az előző év azonos havi szintet. Az egy hónappal korábbihoz viszonyítva januárban 2,7 százalékkal csökkent a forgalom, és februárban is ezen a mérsékeltebb szinten maradt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!

A kiskereskedelmi forgalom 2003 decemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva munkanapokkal kiigazítva 11,2 százalékkal, az előző hónaphoz képest szezonálisan és munkanapokkal kiigazítva 3,3 százalékkal nőtt.

2004 első két hónapjában 672,6 milliárd forint értékű árut forgalmazott a bolti és csomagküldő kiskereskedelem. A kiskereskedelmi forgalom növekedése ugyan elmaradt az előző évi átlagos bővüléstől, de még így is meghaladja a reálkeresetek növekedésének 0,4 százalékosra történő mérséklődését - derül ki a KSH tájékoztatójából.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem eladásai januárban 3,2 százalékkal, februárban 4,2 százalékkal emelkedtek. A nem élelmiszertermékek forgalmának emelkedése továbbra is az átlagost jóval meghaladó, januárban 11,3 százalék, februárban pedig 9,5 százalék volt.

Az Európai Unióban kissé javult a kiskereskedelmi konjunktúra az év első két hónapjában. A 15 EU-tagországban januárban 2,3, februárban 2,0 százalékos növekedést regisztráltak az előző év azonos hónapjához képest, míg az eurózónában csak 1, illetve 0,5 százalékosat.

A csatlakozó országokra vonatkozóan még csak a januári adatok állnak rendelkezésre. Ezek szerint a balti államok kiskereskedelmének dinamikus növekedése folytatódott: Litvániában 15,7, Észtországban 13,5, Lettországban 11,7 százalékos emelkedést mértek. Mérsékeltebben, 2,2 százalékkal nőtt Csehország mutatója. Szlovákiában az előző évi visszaesés után szerény, 0,4 százalékos emelkedést regisztráltak.

Kiemelkedően nőtt a kiskereskedelmi forgalom/uzletinegyed/makro/20040224kiemelkedoen.html