Kevés szociális típusú uniós pályázat érkezett

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) keretében 2200 pályázatot adtak be 27,6 milliárd forint támogatást igényelve, a regionális operatív program (ROP) kiírásaira 87 pályázat érkezett, támogatási igényük 22 milliárd forint - mondta Dobrev Klára, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnökhelyettese.
Vágólapra másolva!
Nemzeti Fejlesztési Hivatalhttp://www.nfh.hu

A GVOP-ban a kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai fejlesztésére, illetve a korszerű menedzsment-ismeretekre, a ROP-ban az alapfokú óvoda- és iskolafejlesztésre kiírt pályázatok a legnépszerűbbek - mondta Dobrev Klára.

Az elnökhelyettes elmondta: a Pályázat Előkészítő Alap (PEA-I.) tapasztalatai azt mutatták, hogy a vártnál kevesebb szociális típusú pályázatötletet nyújtottak be.