Kuba is szankcionál az amerikai szigorítás nyomán

Vágólapra másolva!
Ellenintézkedéseket jelentett be Kuba az országot sújtó amerikai szankciók szigorítására válaszul: egyebek mellett a szigetországban korlátozzák a dollárért árusító boltok forgalmát, amelynek következtében tömegek rohanták meg az üzleteket - írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

Havannában a televízió ismertette hétfő este azt az intézkedéssorozatot, amelyet Fidel Castro kormányzata vezetett be, miután Washington a múlt héten egyebek között tovább korlátozta az Egyesült Államokban élő kubaiak családlátogatási lehetőségeit a szigetországba, és csökkentette a Kubába áramló amerikai valuta mennyiségét.

A kubai válaszlépések között szerepel a külföldön értékesítendő kubai termékek árának emelése és eladásainak visszafogása, továbbá a helyi nyersanyagtermelés növelése. Szintén a válaszlépés része, hogy - határozatlan ideig - korlátozzák az amerikai dollárért árusító boltok forgalmát, ahol ezentúl csak létszükségleti termékeket (élelmiszer, tisztálkodási készítmények, tisztítószerek) lehet majd vásárolni. A bejelentést követően tömegek rohamozták meg az üzleteket, hogy készleteket halmozzanak föl a még kapható termékekből.

A kubai kormány a - havannai rendszerváltás kikényszerítését célzó - washingtoni intézkedések ismertetése után elítélte a szigorításokat, de kubai ellenzékiek is jelezték, hogy a kívánttal ellenkező hatásúnak tartják azokat.