Nem lesz egységes társasági adó az EU-ban

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság célt tévesztettnek tartja és nem támogatja a társasági adók mértékének uniós szintű harmonizációjára irányuló francia-német törekvéseket - közölte csütörtökön az intézmény egyik illetékese.
Vágólapra másolva!

Frits Bolkestein, a belső piaci ügyekért felelős biztos szóvivője szerint a bizottságnak nem áll szándékában, hogy bármilyen javaslatot tegyen a társasági adók mértékének harmonizálására. Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha valamelyik tagállam például "ezzel akarja ellensúlyozni földrajzilag periferikus helyzetét", akkor joga van olyan adómértéket alkalmazni, amilyet akar.

Tisztességtelen adóverseny

A "tisztességtelen adóverseny" elleni fellépést Németország kezdeményezte, amely azt veti az újonnan csatlakozott országok egy részének a szemére, hogy túl alacsonyan tartott társaságiadó-kulcsokkal akarnak külföldi működő tőkét vonzani. Németországban jelenleg 39 százalékos a társasági adó kulcsa, ezzel szemben Lettországban és Litvániában 15, Magyarországon 16, Lengyelországban és Szlovákiában pedig 19 százalék. A keleti "adódömpinggel" szembeni fellépéshez Németország szövetségesnek megnyerte Franciaországot, s most közösen kívánják kezdeményezni a társasági adók uniós szintű harmonizációját.

Adó/uzletinegyed/ado/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A két ország elképzelése szerint az adóharmonizáció két szakaszban mehetne végbe: először az adóalapot harmonizálnák, majd egységesen betartandó alsó és felső határokat határoznának meg az adókulcsokra. Miután azonban adózási ügyekben a tagállamok csak egyhangúlag dönthetnek, a kezdeményezés uniós szintű elfogadására nincs esély.