Járai: Az állami szektor húzza vissza a gazdaságot

Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság versenyképességét az állami szektor húzza ma leginkább vissza azzal, hogy viszonylag magasak az adók, nagy az állami beavatkozás a gazdaságba, mondta Járai Zsigmond. A jegybankelnök szerint ebből kellene visszavonulni.
Vágólapra másolva!
Járai: További megszorítás szükséges/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040517valtozatlan.html

Az állami szektor rendbehozatalával lehetne a legtöbbet javítani a gazdaság versenyképességén, közölte Járai Zsigmond. A kormány programja, amelyet az EU-nak is eljuttatott, lassú javítást tartalmaz, míg a Magyar Nemzeti Bank szerint gyorsabb javításra lenne szükség. Járai Zsigmond megítélése szerint az Európai Unióban elindult egyfajta gazdasági fellendülés, ez a magyar gazdaság számára is kiváló lehetőséget kínál a szükséges reformokhoz, az államháztartás reformjának előkészítéshez és megvalósításához.

Drága és rosszul működő állami szektor

Alapvetően a magyar gazdaság versenyképessége nem rossz - fogalmazott a Magyar Nemzeti Bank elnöke, hozzátéve: van egy erős magánszektor, amely jó és versenyképes, és jó irányba halad. A fő problémát abban látom, hogy azok a reformok, amelyek az elmúlt 15 évben végbementek a magánszektorban, nem mentek végbe az állami szektorban, azaz ma van egy jól működő magánszektorunk és van egy pazarló, drága és rosszul működő állami szektorunk, mondta a jegybankelnök.

Járai: Idén nem kerülünk közelebb az euróhoz/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040408jarai.html

A euró bevezetésének 2010-es céldátumával kapcsolatban Járai Zsigmonf elmondta: ezt úgy tudjuk elérni, ha fegyelmezett gazdaságpolitika és költségvetés lesz Magyarországon, a bérek a termelékenység ütemével megegyező ütemben növekednek. Az egyik kritérium az, hogy az infláció 3 százalék alá csökkenjen - ebből a szempontból a tíz újonnan csatlakozott ország közül mindenki más többet teljesít Magyarországnál, mondta a jegybankelnök. Ebből a szempontból pillanatnyilag a legtávolabb állunk az euró bevezetésétől - mondta Járai Zsigmond.

Nagyobb lehet a tervezettnél a kötségvetési hiány

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az Alkotmánybíróság által kedden hatályon kívül helyezett gyógyszerárcsökkentés ugyancsak növeli a kockázatát annak, hogy nagyobb lesz a költségvetési hiány a tervezettnél, és tovább növeli az infláció leszorításának kockázatát is, hiszen az idei és a jövő évre tervezett, viszonylag alacsony inflációt úgy számolták, hogy ebben az alacsonyabb gyógyszerárakat vették figyelembe.