Ki lehet majd lépni a magánnyugdíj-pénztárból

Vágólapra másolva!
Azok a 2013. január 1-je előtt nyugdíjba vonulók, akik kevesebb mint tíz éve tagjai valamelyik magánnyugdíj-pénztárnak, és várható pénztári járadékuk összege kisebb a társadalombiztosítási nyugdíj negyedénél, visszatérhetnek az állami nyugdíjrendszerbe egy, a kormány által is támogatott törvényjavaslat szerint.
Vágólapra másolva!
Lakásbiztosítás akár 20% kedvezménnyel/uzletinegyed/biztositas/index.html

Amikor hat évvel ezelőtt kétpilléressé vált a társadalombiztosítás rendszere, sokan nem láthatták előre, hogy tömeges leépítések lesznek területükön, így magánnyugdíj-pénztári tagok lettek. A haderőreform és a bányabezárások miatt nyugdíjba vonulók most szembesültek azzal, hogy pénztártagként csak csökkentett, 75 százalékos társadalombiztosítási nyugdíjra jogosultak, és a rövid felhalmozási idő miatt ezt a kiesést a pénztári megtakarítás nem tudja pótolni - indokolta Schvarcz Tiborral közös javaslatát Korózs Lajos szocialista képviselő.

Korózs Lajos elmondta, hogy kezdeményezésüket az Országgyűlés Szociális Bizottsága egyhangúlag támogatja, csakúgy, mint a kormány.