Újra drágul az olaj

Vágólapra másolva!
Tovább drágult az olaj a hétvégi szaúdi, 22 halálos áldozatot követelő túszejtő akció miatt kedd reggel. Szakértők szerint az árak tovább emelkedhetnek, amikor Amerikában is megkezdődik a kereskedés.
Vágólapra másolva!

A reggeli ázsiai kereskedés során az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára 1,7 százalékkal, 40,50 dollárra, míg a tőzsdén kívüli kereskedelemben az európai Brent olajféleség ára 1,5 százalékkal, 37,31 dollárra emelkedett, miután a hétvégén szaúdi iszlám milicisták 22 külföldi túszukat végezték ki.

Embervadászat indult a szaúdi túszejtők után/nagyvilag/20040531embervadaszat.htmlAkár 270 forint is lehet a benzin ára/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040525akar.htmlCsökkent a benzin jövedéki adója/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040519vasarnaptol.htmlLakásbiztosítás akár 20% kedvezménnyel/uzletinegyed/biztositas/index.html

Az áremelkedést a BBC-nek nyilatkozó elemzők lélektani okokkal és a közel-keleti bizonytalansággal magyarázzák; úgy vélik, hogy az amerikai árutőzsdék nyitása után az olaj tovább drágulhat.

A mostani, "mini" olajválság során az amerikai könnyűolajféleség legmagasabb ára két héttel ezelőtt 41,85 dollár volt. Közgazdászok szerint a hetvenes évek végi nagy olajválság során az árak reálértékben a mainál jóval magasabbak voltak, többek között azért, mert a dollár az utóbbi néhány évben 40 százalékot veszített értékéből.