Draskovics: elérhetőbbé vált a tervezett államháztartási hiány

Vágólapra másolva!
Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerint a GDP első negyedéves növekedésére vonatkozó kedvező adat azt mutatja, hogy valószínűleg az éves növekedésre vonatkozó korábbi pénzügyminisztériumi elgondolás a felső határon teljesül, azaz a bruttó hazai termék bővülése idén várhatóan 3,5 százalék vagy afölött lesz.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter nyilatkozata szerint ez a negyedéves növekedési ütem biztosabbá teszi azt is, hogy a kormány elérje a tervezett államháztartási deficitcélt. Látszik, hogy a 2003 nyarán elindult trend folytatódik, a gazdaság szerkezete kedvező irányba változik, mondta Draskovics Tibor, aki szerint lendületben van a gazdaság.

A pénzügyminiszter szerint különösen örvendetes az, hogy a beruházások is kiemelkedő mértékben bővültek az első negyedévben, azon belül is kedvező a feldolgozóipari beruházások több mint 31 százalékos növekedése. Ha hozzávesszük mindehhez az exportnövekedést, akkor látható, hogy az történt, amit korábban a gazdaságpolitika előirányzott, nőtt a gazdaság versenyképessége, mondta Draskovics Tibor, aki szerint ezzel párhuzamosan a gazdaság egészséges szerkezetű változását jelzi a foglalkoztatás bővülése, miközben csökkent a munkanélküliek száma is.

A pénzügyminiszter szerint különösen értékessé teszi az idei első negyedéves növekedést az, hogy az Európai Unióban az első negyedévben kisebb volt a GDP növekedési rátája a magyarénál, az euróövezetben a GDP növekedése 1,3 százalékot, az EU immár 25 tagállamában a bővülés 1,6 százalékot ért el az első negyedévben.

Lényegesen kisebb lesz az államháztartási hiány

Most még nehéz lenne bármilyen pontos becslést adni, de a magyarországi erőteljesebb növekedés biztosabbá teszi az államháztartási deficitcél elérését - mondta Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter konkrét számot ugyan nem árult el, hogy közölni, de májusban lényegesen kisebb lesz az államháztartási hiány, mivel nagymértékben emelkedtek az adóbevételek, az előzetesen várt államháztartási deficit csökkenéséhez kétharmad részben az adóbevételek járultak hozzá.

Adómérséklés is lehetséges

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a következő négy évben a felzárkózási program keretében a lehetséges megtakarításokat részben az államháztartási hiány csökkentésére, részben adómérséklésre fordítja a kormányzat. Ha konszenzust tudunk elérni a kiadások csökkentésére vonatkozóan, akkor mérsékelni lehet az adóterhelést úgy, hogy az uniós forrásokhoz még a saját erőt is biztosítani kell, mondta Draskovics Tibor.