Venezuela is növeli olajtermelését

Vágólapra másolva!
Az OPEC termelésnövelési tervét eddig ellenző Venezuela energiaügyi minisztere a hétvégén bejelentette, hogy országa is aláveti magát a kartell legutóbbi, napi két és fél millió hordós termelésnövelési döntésének. A miniszter azonban változatlanul úgy véli, hogy az OPEC lépése nem lesz képes levinni a nyersolajárakat.
Vágólapra másolva!

A világ ötödik olajtermelőjének minisztere szerint az árak az utóbbi időben az olajellátáson kívül álló más tényezők, elsősorban az iraki helyzet és az amerikai finomítói kapacitások szűkössége miatt jutottak magasra.

Venezuela akár napi 3,3 millió hordónyi olajat is tud termeli, a közelmúlt OPEC-döntése értelmében júliustól 2 millió 934 ezer, augusztustól 2 millió 992 ezer hordó lesz a kitermelése a régi, 2 millió 704 ezer hordós nemzeti kvótát követően. Az Egyesült Államokba napi 1,4 millió hordónyit szállít a latin-amerikai ország.