Kucsma veje veszi meg a vezető ukrán acélgyárat

Vágólapra másolva!
A leggazdagabb ukrán üzletemberből és az államfő vejéből álló konzorcium veheti meg a legnagyobb ukrán acélgyárat annak ellenére, hogy a páros feleannyit ígért az üzemért, mint az LNM és a US Steel párosa. Elemzők politikai alkut gyanítanak a háttérben.
Vágólapra másolva!

Rinat Akhmetov, a leggazdagabb ukrán üzletember és Viktor Pincsuk, Leonyid Kucsma államfő veje nyerte a világ egyik legnagyobb acélgyártó cége, a Krivorizssztal magánosítási pályázatát. A párosnak nem volt nehéz dolga, mivel az ukrán privatizációs ügynökség kikötötte: csak olyan pályázó vásárolhatja meg az üzemet, amely legalább egymillió tonna szenet bányászik Ukrajnában. Mivel ilyen referenciát kevesen tudtak felmutatni, a páros versenytárs nélkül nyert, pedig az üzemért másfél milliárd dollárt kínált a LNM és a US Steel konzorciuma Akhmetov és Pincsuk 750 milliós ajánlatával szemben - írja a BBC.

Kucsma gondoskodik öregkoráról

Októberben Ukrajnában elnökválasztást tartanak, melyen Kucsma - korábbi közlése szerint - nem indul, annak ellenére, hogy egy tavalyi alkotmánymódosítás ezt harmadszor is lehetővé tenné számára.

Az elnök Viktor Janukovics jelenlegi kormányfőt szemelte ki utódjául, aki kinevezése előtt a donyecki régiót irányította, és közeli kapcsolatba került Akhmetovval.

Politikai elemzők szerint Kucsma és Janukovics megállapodott: a jelenlegi elnök nem indul újra posztjáért, cserébe viszont Janukovics esetleges elnöksége alatt nem vizsgálják hatalomban töltött évei alatti kínos ügyeit.

A terv megvalósulását Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt hatalomra kerülése akadályozhatja meg, aki a privatizáció leállítását követeli a választásokig. Juscsenko népszerűsége lehetett az oka az 52 ezer embert foglalkoztató, tavaly 300 millió dolláros adózás előtti nyereséget hozó Krivorizssztal gyors magánosításának.