Hétfőtől Norvégia nem termel olajat

Vágólapra másolva!
A norvég állami olajcég, a Statoil hétfő estétől kizárja a munkából sztrájkoló dolgozóit, így Norvégia kőolaj- és földgéz-kitermelése leállhat. Szakértők a világpiaci olajár ismételt emelkedésére számítanak.
Vágólapra másolva!

Az eddig részlegesen sztrájkoló dolgozók egyáltalán nem vehetik fel a munkát az olajcég döntése értelmében. A sztrájk szigorú szankcionálása napi 1,4 millió hordó olaj és 150 millió köbméter földgáz kiesését jelenti a vállalat számára.

Vége az olcsó olaj korának/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20040611olaj.html

A Statoil vezertése azután döntött így, hogy holtpontra jutottak tárgyalásai az olajipari szakszervezeti szövetség képviselőivel. A munkabeszüntetés június 18-án kezdődött az éjjeli műszakban dolgozók egészségügyi problémái, a nyugdíjba vonulással, illetve a nem szervezett dolgozók foglalkoztatásával összefüggő viták miatt.

A norvég tengeri olajlelőhelyekről származó kőolaj a világ szükségletének mintegy 4 százalékát elégíti ki. A kitermelt nyersolaj döntő többsége a közeli európai piacokon talál vevőre, de egy nagyobb mértékű szállítási zavar nem csak Európában, hanem világszerte is az árak emelkedését eredményezheti elemzők szerint.