Drágulnak a horvát sztrádadíjak

Vágólapra másolva!
A horvát kormány az autópálya-díjak átlagosan 14 százalékos emelését jelentette be szerdán. A díjemeléstől 400 millió eurós többletbevételt remél az elkövetkező öt évben, és ezt további útépítésre, illetve az utak karbantartására kívánja fordítani.
Vágólapra másolva!

A horvátországi autópályák építésére 2001 és 2005 között fordított összeget 20 milliárd kunára, azaz 3,3 milliárd dollárra becsülik. Az ország északi részét és a fővárost az adriai tengerparttal összekötő két autópályában a horvát kormányzat a gazdasági növekedés egyik fő elemét látja - írta a Hina horvát hírügynökség.

Az ugyancsak szerdán kiadott zágrábi statisztikai jelentés szerint az idei év első negyedében Horvátország nemzeti összterméke 4,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, gyorsabban a vártnál és a múlt évi utolsó évnegyed 3,3 százalékos üteménél is.